Zách Zoltánnak hívnak. 1950-ben születtem Sopronban. Édesapámnak köszönhetem, hogy 1964-ben a Schwerak órás műhelyben kezdtem tanulni az órás mesterséget, majd 16 évet dolgoztam az ismert mester mellett. Büszkén vallom, hogy "néhai főnököm" utódjaként nevelt. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy a Schwerak cég folyamatosságát én biztosíthatom az 1888-as alapítás óta.
1974-ben sikeres mestervizsgát tettem, majd 1981-ben saját órásműhelyt nyitottam. 1991-től kereskedelmi tevékenységet is folytatok. 1997-ben elvégeztem az ékszerbecsüsi iskolát, így kiegészítettem a az üzleti palettámat ezüst és arany ékszerkereskedelemre.
Büszkeség tölt el, amikor alapítóként elmondhatom, hogy Hajnalka lányom követve példámat 2001-ben sikeres órás szakvizsgát tett. Ezt már csak Zoltán fiam tette 2003-ban teljesebbé, aki szintén az órás mesterséget választotta. Ők szintén elvégezték az ékszerbecsüsi iskolát.
Így 1 szaküzletben, 3 szakemberrel, 6 szakképesítéssel megszületett a családi dinasztia, amit ZÁCH ÓRA ÉKSZER-nek hívnak Sopronban, az Árpád u. 4.-ben.